Balázs Attila, a Dice & Sorcery főszerkesztője szerint kiadói oldalról is több figyelmet kéne szentelni a hazai szerzők tehetséggondozásának, de az íróknak is be kell látniuk, hogy az általuk választott pálya nem olyan romantikus bölcsészvarázslat, mint ahogy azt szeretik elképzelni. De joggal lehetünk optimisták. A magyar fantasztikum helyzete, tizenharmadik epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Balázs Attila (Cae), a Dice & Sorcery főszerkesztője és az Eco.hu újságírója.
*
Másik idő, másik Galaktika
Valamikor a dicső 90-es évek közepén kezdődött a tudományos fantasztikus irodalom iránti rajongásom. Szerencsés helyzetben voltam, hiszen egy-egy új történetért csak apám könyvespolcáig kellett elbattyognom, ahol egy irigylésre méltó Galaktika-gyűjtemény mellett a Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadványai is szép számmal képviseltették magukat, aminek köszönhetően úgy éreztem, hogy sci-fi fronton igazi galaktikus nagyhatalomnak számít az otthonunk, és meg is voltam róla győződve, hogy életem végéig el vagyok látva olvasnivalóval: Asimov, Clarke és Lem hármasa egyet jelentett a végtelennel.
Persze nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy merőben másképp lássam a helyzetet. Egyre fogyatkoztak az érintetlen könyvek és antológiák, a világ kinyílt az internetnek és a különböző kluboknak, találkozóknak köszönhetően, Asimov, Clake és Lem hármasa pedig hirtelen nem is tűnt olyan végtelennek. Érdekes volt a felismerés, hogy az általam modernnek és újszerűnek ható olvasmányélmények a világ irodalmi tükrében már javában idejétmúltnak számítottak, és hogy kortárs művek tekintetében szinte siralmas volt a hazai helyzet.
Balázs Attila
Ettől függetlenül mindig elönt a nosztalgia, amikor eszembe jutnak a korszak vadnyugati állapotokat idéző jellegzetességei: a csodálatos kamu Star Wars-könyvek, a nevetséges írói álnevek, a kiadói-írói cicaharcok és a sorra alakuló szerepjátékos körök, klubok mind kitörölhetetlen részei annak a kis magyar sci-fi és fantasy komédiának, amely érzésem szerint még ma is áthatja a közösséget. Tényleg, erről miért nem készített még senki egy jó kis dokumentumfilmet?
Vissza a jelenbe
Szerencsére sokat változott a hazai science fiction és fantasy könyvkiadás helyzete, ami elsősorban a profi szemlélettel működő kiadóknak köszönhető, amelyek egyszerűen nem hagyhatják figyelmen kívül a piaci és olvasói elvárásokat. Az Agave, a Fumax és a Gabó elképesztően sokat tesz azért, hogy a hazai olvasók minőségi és friss könyvekhez jussanak, az utóbbi években mindhárom kiadó részéről nagyon erős volt a felhozatal, szinte lubickolunk a jobbnál jobb könyvekben, és egyre többször örülhetünk világpremiereknek is.
A három sci-fire/fantasyra szakosodott kiadó mellett ráadásul mások is bele-bele kóstolnak a fantasztikumba, amely szintén tovább színesíti a felhozatalt. Ez – ha leszámítjuk a pénztárcánk kapacitását – egy nagyon kellemes tendencia, amely arra enged következtetni, hogy kiadói oldalról megvan a kellő rálátás és üzleti racionalitás ahhoz, hogy itthon is érdemes legyen science fictionnel és fantasyval foglalkozni. Íróink azonban mintha nem lennének…
Ha az ember látogatja a különböző kiadói esteket, találkozókat, tudhatja, hogy ez a téma gyakran előkerül olvasói oldalról is. Ilyenkor a kiadók képviselői gyakran kezdenek különböző anekdotákba szörnyű kéziratokról, olvashatatlan szinopszisokról, tehetségtelen írópalántákról, hogy aztán engesztelő mosolyok közepette, a közönség felé kikacsintva közösen megállapítsák, hogy bizony a magyar írói anyag leginkább csapnivaló és fogalmatlan, ráadásul üzletileg sem túl kifizetődő vállalkozás a hazai szerzőkkel való vesződés. Tisztelet a kivételnek. El tudom képzelni, hogy milyen kéziratok érkezhetnek a kiadókhoz, mégsem tartom elegánsnak ezt a hozzáállást. Én legalábbis úgy érzem, hogy sokkal több figyelmet lehetne fordítani a tehetséggondozásra kiadói oldalról is. Mondjuk pályázatok és írói workshopok formájában.
Az éremnek persze két oldala van: az íróknak is be kell látniuk, hogy az általuk választott pálya nem olyan romantikus bölcsészvarázslat, mint ahogy azt szeretjük elképzelni. A modern könyvkiadás csapatmunka, amelynek erős szerkesztői, kritikai és –kapaszkodj! – üzleti vonulata is van, a tehetség és az ambíció önmagában semmit nem ér, még akkor sem, ha az ember hátat fordít a klasszikus kiadói modellnek, és inkább a magánkiadások tengerében próbál szerencsét dédelgetett történetével.
Difficult to see the future is
Ettől függetlenül joggal lehetünk optimisták a jövőt illetően, hiszen jó irányba haladunk, és ez nem csak a kiadók profizmusában nyilvánul meg, hanem a sci-fire és a fantasyra nyitott közösség tevékenységében és aktivitásában is. Elég csak az idén indult The Black Aether magazinra gondolni, amely elsősorban a lovecrafti és weird irodalmi hagyományokra épít, és folyamatosan teret biztosít kezdő és profi írók számára egyaránt, hogy kibontakoztathassák tehetségüket. Ilyesfajta „alulról szerveződő” kreatív műhelymunkát szeretnék látni sci-fi és fantasy vonalon is.
*
A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Pedig az alapok még akár működhetnének is. A hetedik évad ugyanis tartalmaz mindent, amire igény lehet, űrharcoktól a csavaros bosszúig, de ez már nem teljesen az a Black Mirror, ami volt.
Szinte már asztali szerepjátékról beszélünk, ahogy karaktereink változnak, várost építünk és minden téren fejlesztünk és fejlődünk. Magyarul is megérkezett a Homályrév folytatása, a Fagyosrév.
Miután harminc éve nem készült igazán nagy középkori kosztümös film itthon, s most valaki csinál egyet, azon egyszerre akarnak behajtani minden adósságot. Veczán Zoltán írása.
Továbbra is rengeteg izgalmas és igényes társasjáték jelenik meg magyarul. Ezért hamis pénz használata nélkül alaposan át kell gondolni, hogy mire csapunk le.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Ezért minden kérdőjel ellenére sem bántam meg, hogy megnéztem.
Hajdú Márton szerint az egyházak jelenleg politikai szolgálatot látnak el.
